chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

SZÉCSENY MELLETT CSIBA IS NYER AZ ANGHEL SALIGNY-PROGRAMBÓL

Csiba

Minisztérumi álláspont szerint korábban finanszírozást nyert pályázat nem egészíthető ki, ezért az Anghel Saligny-program „újraosztásán” módosítani kellett: az önkormányzat ma jóváhagyta, hogy mégsem a szécsenyi övezet úthálózatát érintő pályázatot bővíti ki, hanem Csiba „fő utcájával” egészíti ki a pályázati portfóliót.

 

Mint köztudott, a Hajnal, az Akác és a Gyár utca felújítását az Anghel Saligny vidékfejlesztési kormányprogram helyett uniós támogatásból finanszírozzák. A kormányprogramból ennek nyomán felszabadult 21,19 millió lejt újraosztották azon pályázatok között, amelyek nem nyertek finanszírozást. Az önkormányzat a szécsenyi utcahálózat aszfaltozására korábban már megnyert 8,08 millió lejt februárban újabb 7,52 millióval egészítette ki, abból a megfontolásból, hogy mivel az övezetben elkezdődhet a víz- és csatornahálózat bővítése, a munkálat befejezése után minél több szécsenyi utcát boríthassanak aszfalttal.

Március 16-án, hétfőn a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium szakemberei jelezték, hogy ez mégsem járható út: a korábban már elnyert szécsenyi támogatás ugyanis nem egészíthető ki, ezért a 7,52 millió lejt más pályázatra kell fordítani.

Mivel Csiba teljesen kimaradt a kedvezményezettek sorából, az önkormányzat ma reggel úgy határozott, hogy csibai utcák aszfaltozását finanszírozza a fennmaradt összegből. Ehhez szükséges, hogy a csibai szennyvízhálózat bővítésére is mihamarabbi megoldást találjanak. A teljes csibai utcahálózat aszfaltozása értékbecslések szerint 15,52 millió lej. Az Anghel Saligny-programból származó támogatás a megyei utat az országúttal összekötő leghosszabb, L-vonalú csibai utca, és jó esetben még a templomhoz vezető utcácska felújítását fedezné.

Az önkormányzat mai ülésén emellett kisajátításokkal kapcsolatos kérdésekben jutottak előbbre a Nagy István festő sétány és a városi strand felújítását illetően.

Csiba