chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

ÜVEGGYÖNGYVARÁZS

tudományos fesztivál
calendar
Mikó vár
Esemenyek 2024 Uveggyongyvarazs01

„Ajánljuk minden érdeklődő embernek, akik iránymutatást keresnek a Mindenség rejtelmeihez, de túl elfoglaltak ahhoz, hogy vastag könyveket bújjanak.”

 Még mindig gyakran előfordul, hogy akár egy egyetemi előadóteremben, akár egy kávézóban beszélget egy fizikus, egy irodalmár és egy művészember, és nem tudnak közös nevezőre jutni. Mintha a kultúránknak a különböző területeit éles választóvonalak határolnák. Az Üveggyöngyvarázs tudományos fesztivál többek között ezeket a határokat szeretné elmosni, azzal is, hogy a programpontok kiválasztásával már egy nagyon színes eseménysorozatot kínál, és azzal is, hogy minden program önmagában is több puzzle-ből épül fel.

 Ki gondolná, hogy a fény hullámelmélete, a csángó népdalok és a szeredai fotóművészek fényképei jól megférnek egymással a Csíki Moziban? A Fénybenjárók előadás ezt szépen, „tudományosan” bebizonyítja.

A Schrödinger macskái című beszélgetésnek nem hiába az alcíme Kvantumfizika költőknek, hisz a Koppenhága színdarab felvezetőjeként, az 1930–40-es évek tudományát (elsősorban a félelmetes kvantumelméletet), történelmi-politikai és filozófiai eszméit veszi nagyító alá.

Maga a Varázs-nap délelőtt kezdődik, gyermekprogramokkal. Természetesen ugyanolyan komolysággal, tisztelettel és szakmaisággal készültünk ezekre is, nagy utazásokra várjuk a kis tudósokat. Az első program egy izgalmas bábjáték, amely végigkíséri Einstein, a kisegér utazását különböző dimenziókban és időben. Szerintem a Majoros házaspár egy új műfajt fedezett fel: a zenés-tudományos bábszínházat. 

A Houston... megérkeztünk projekt legfontosabb eleme a közös nagy fagyizás. Mellékesen a gyerekek megismerhetik a naprendszerünk bolygóit, kiválaszthatják a kedvencet, lefesthetik, nemezelhetik, gyurmázhatják és fagyigombócként el is nyalhatják a legvagányabb bolygót. A felnőtt program megnyitója után egy beszélgetéssel indítunk. Hogy kik lesznek a Világítótornyok meghívottjai, az legyen a szervezők meglepetése, de a program címe igen kifejező. Dr. Munzlinger Attila asztrofotó-kiállítása egyszerűen világszínvonal.

A sokféle puzzle leginkább az Univerzum versei programpontban érvényesül. Itt aztán tényleg minden is van: vers, zene, képzőművészet, mesterséges intelligencia és tudomány. Finom borok kóstolása, jó zene és egy csillagközi utazás biztosítja a legjobb teret arra, hogy rácáfoljunk a közhelyre, miszerint a tudósfejek szakbarbár, sótalan figurák.

E tudományos rendezvény legnagyobb újítása, egyben a legkülönösebb, de talán éppen ezért a legütősebb programpontja a Koppenhága kvantumszínház. Óriási darab! Ha a tudományos okoskodásokat nem is szereted, erre mindenképp gyere el, meghatározó élmény lesz!

A fesztivált A kozmikus csend című előadás zárja, melynek keretében a tudomány és a zene nyelvén jutunk el a Pink Floyd The Wall albuma főhősének, Pinknek az emberi magányától az emberiség kozmikus magányáig.

 

Bővebben
Esemenyek 2024 Uveggyongyvarazs01