AZ ÉV SPORTOLÓJA GÁLA
Az Év Sportolója Gála keretében immár ötödik alkalommal ismerjük el azokat a csíkszeredai sportolókat, csapatokat és edzőiket, akik az elmúlt évben kimagasló teljesítményt nyújtottak.
A gála díjazási rendszere a tavaly első alkalommal bevezetett, sikeresnek bizonyult modellt követi. Ennek megfelelően a korábbi évek szakmai és közönségdíjai helyett idén is sportágankénti, valamint kuratóriumi díjazásban részesülnek a sportolók és felkészítőik.
Az Év Sportolója Gála egyik legfőbb különlegessége, hogy a díjazás sportáganként történik, így minden sportoló, edző és csapat a saját sportágában kerül elismerésre. Sportágankénti díjazás esetén az adott sportág csíkszeredai klubjai jelölik ki kategóriánkénti legjobb sportolójukat, aki elismerésben részesül.
Kuratóriumi díjazás esetén a sportkuratórium a klubok által beküldött javaslatok alapján állítja fel a kuratóriumi rangsort, figyelembe véve a sportoló/edző/csapat által elért eredményeket. Ez esetben az első három helyezett részül elismerésben.
A gála szervezőbizottságának, kuratóriumának vezetője Miklós Edit, egykori alpesi síző sportolóként pontosan tudja, milyen sok munka, lemondás és kitartás áll egy-egy eredmény mögött. Mint fogalmaz, ezért is külön öröm számára, amikor azt látja, hogy közösségként is figyelünk sportolóinkra. „Nagyon fontosnak tartom, hogy itthon, hazai környezetben is megünnepeljük sportolóinkat. A versenyeken sokszor távol vannak, más településeken vagy országokban képviselik Csíkszeredát, ezért külön jelentősége van annak, amikor a saját közösségük előtt kapnak elismerést. A sportgála nemcsak az eredményekről szól, hanem arról is, hogy megismerjük ezeket a fiatalokat és felnőtteket, akik nap mint nap dolgoznak az álmaikért. Fontos, hogy lássuk és értékeljük őket, mert a hazai elismerés számukra különös motivációt jelent. Erőt ad a folytatáshoz, és megerősíti bennük, hogy számít, amit tesznek. Bízom benne, hogy a sportgála továbbra is olyan alkalom marad, ahol közösen örülhetünk egymás sikereinek, és példát mutathatunk a következő generációnak is” – fogalmaz az egykori olimpikon.
Az egyéni sportágakban díjazásban részesül az év utánpótlás női és férfi sportolója, az év felnőtt női és férfi sportolója, valamint az év edzője. A csapatsportok esetében az év utánpótlás- és felnőttcsapata, illetve az év csapatedzője kap elismerést.
Az ünnepség március 4-én, szerdán 17 órától kezdődik a Csíki Moziban, ahol a díjazott sportolók és edzők emlékkupákat vehetnek át.
Bővebben