chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

HIVATALI ESKÜT TETT KORODI ATTILA ÉS MEGALAKULT AZ ÖNKORMÁNYZATI TESTÜLET

Alakuloules1

Ünnepélyes keretek között letette ma hivatali esküjét Korodi Attila újrázó polgármester, továbbá Csíkszereda önkormányzati testületének tizennyolc tagja. 2024–2028 között a megyeszékhelynek tizenhat RMDSZ-es képviselője lesz, mellettük ketten az Erdélyi Magyar Szövetséget (EMSZ), egy személy pedig a Szociáldemokrata Pártot (PSD) képviseli.

 

Egyházi és világi elöljárók, korábbi városvezetők, városházi szakosztályvezetők és intézményvezetők, továbbá a sajtó jelenlétében hangzott el ma Korodi Attila polgármesteri székfoglaló beszéde. Megalakult az új önkormányzati testület is, ezzel együtt pedig a polgármester és a következő négy esztendő helyi önkormányzati képviselői letették hivatali esküjüket.

„2020-ban, amikor először kértem a csíkszeredai választók bizalmát, tízéves tervvel álltam a városlakók elé. Ennek a megvalósítására stratégiát, csapatot, szakértőket raktunk össze. Az elmúlt négy év folyamán ezt egyetlen percig sem tévesztettem, tévesztettük szem elől! Eredményeink magukért beszélnek, nincs, amiért szégyenkezzünk! Nagyon sok területen sikerült Csíkszeredában rendet tenni, és ezt folytatni szeretném, folytatni szeretnénk” – fogalmazott székfoglaló beszédében Korodi Attila polgármester.

Hivatali esküt tett az RMDSZ részéről András Hunor-Jenő, Ábrahám Előd-Lajos, Bardócz László, Bors Béla, Füleki Zoltán, Kirmájer Enikő, Sógor Enikő, Szikszai Tamás, Trandafir-Orbán Tímea, valamint új tagként Bogos Ákos, Bogyó-Löffler Mária (egyben korelnök is), Cilip Árpád, Czikó Mária, György László és Veres Ottó-Benjamin. Magyari Zoltán későbbi alkalommal teszi le az esküt. Az EMSZ részéről Soós-Szabó Klára és Tőke Ervin, a PSD részéről pedig az önkormányzati képviselői tisztséget szintén először vállaló Vasian Cioancă fejezte ki esküvel a város iránti elköteleződését.

Az alakulóülésen Petres Sándor prefektus abbéli reményét fejezti ki, hogy az újonnan megválasztott testületi tagok, akik talán a kampányban ellenfelek voltak, az elkövetkező négy évben a közös munkában útitársak, csapattársak lesznek, Csíkszereda polgármestere pedig továbbra is a város jó gazdája lesz. Hajdu Gábor parlamenti képviselő kiemelte: Csíkszereda képviselő-testülete „idősebbé”, illetve „fiatalabbá” vált, ugyanis az elkövetkező négy évben a városbeli szépkorúak, valamint az ifjúság is képviselteti magát a testületben. A városvezetés és a testület munkájára Tamás József segédpüspök kérte Isten áldását.

Az ünnepélyes kerethez nagyban hozzájárult a Csíki Kamarazenekar közreműködése.

Alakuloules1