NÉPVISELETÜNK, NÉPTÁNCUNK, NÉPZENÉNK ÉS IMÁDSÁGAINK A FIGYELEM KÖZÉPPONTJÁBAN

Július első szombatja, az Ezer Székely Leány Napja és az azt megelőző péntek, a székely népviselet napja két olyan alkalom, amely a népviseletünkről szól, közelebb visz ahhoz, hogy megtaláljuk a viseletünkhöz való viszonyunkat, és tudatosan döntsünk arról, hogy örökségként, nemzeti hovatartozásunk szimbólumaként határozzuk-e meg azt. E két különösen felemelő és közösségépítő rendezvény részleteiről, fontos tudnivalóiról sajtótájékoztató keretében számoltak be a szervező Hargita Székely Néptáncszínház, valamint a társszervező intézmények – köztük Csíkszereda Városháza – és a tiszteletbeli házigazda szerepét betöltő Csíkszentkirály község vezetői.
Viseletünk, ezzel együtt önazonosságunk ünneplése pénteken a székely népviselet napjával kezdődik. Felvezetőjében Korodi Attila polgármester is a Hargita Székely Néptáncszínház kezdeményezésére hívta fel a figyelmet, arra kérve nemcsak a csíkszeredaiakat, hanem a világ különböző pontjain élő székely embereket, hogy öltsék magukra a hagyományos népi viseletet – vagy annak egy darabját–, és ünnepi öltözetben jelenjenek meg a munkahelyükön, napi teendőik végzése közben.
„Szombaton a Szabadság tértől a kegytemplomig, majd a csíksomlyói nyeregig székely leányok és fiúk hangja, zenéje, viselete, tánca teremti meg a hangulatot, és szépíti a város közösségi életét” – fogalmazott az elöljáró. Arra is rámutatott, hogy július 5-én a Kossuth Rádió egész napos élő adással jelentkezik kimondottan erre az eseményre hangolódva, így az egész Kárpát-medencébe el tudjuk juttatni az Ezer Székely Leány Napja üzenetét.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője szerint fontos átérezni mindannyiunknak azt az izgalmat, amellyel a részt vevő hagyományőrző csoportok készülnek az eseményre, és tudatosítanunk kell a színpadon megszülető produkciók tér- és időbeni kiterjedését, hiszen azok már a hetek, hónapok, évek óta elvetett magok termései.
„A viseletünket magunkra öltve szeretetteljes kijelentést teszünk, egy szándék, döntés fogalmazódik meg, és azt üzenjük: Én közétek tartozom! Tisztelem azt a kultúrát, amelynek a manifesztuma maga az Ezer Székely Leány Napja!” – emelte ki Sógor Enikő alpolgármester.
Az ünnepség szervezési hátteréről, a programról és a fontos tudnivalókról András Mihály, a Hargita Székely Néptáncszínház igazgatója és Füleki Zoltán aligazgató beszélt. Felhívták a figyelmet a gyermekprogramokra, továbbá mesterségbemutatókra, a kézműves-kiállításra és -vásárra, illetve a csíkszentkirályiak népviselet-bemutató sátrára, amelyben a tiszteletbeli házigazdák által összegyűjtött „kincseket” tekinthetik meg az érdeklődők. Mint Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere elmondta, nagy büszkeséggel vállalták a házigazda szereppel járó feladatokat, és izgalommal készülnek a rendezvényre.
A Szabadság téren szombaton 9 órakor gyülekeznek a résztvevők, majd a 9.15-kor kezdődő megnyitót követően a csíkszentkirályi tánccsoport felcsíki táncát láthatjuk, utána bekapcsolódhatunk a közös táncba. 9.45-kor indul a felvonulás a csíksomlyói kegytemplomhoz, ahol 11 órától ünnepi szentmisét tartanak. A csíksomlyói nyeregben a 12.55-kor kezdődő köszöntőbeszédeket követően kezdetét veszi a hagyományőrző néptánccsoportok előadása. 15.35-től a csíkszentkirályi néptánccsoportok, a Hargita Székely Néptáncszínház és a Hargita Együttes Ifik Néptánccsoport lép színpadra. A közös játék és tánc, a közös fotó készítése a népviseletbe öltözöttekkel 16.15-kor kezdődik, majd az esketőszékek 17 órai átadását követően folytatódik a hagyományőrző néptánccsoportok előadása.
Füleki Zoltán a szervezési háttér kapcsán elmondta: fokozott figyelmet és odafigyelést igényelnek minden résztvevő részéről a lovasok és szekeresek.
Mindannyiunk biztonsága érdekében útlezárások lépnek érvénybe: szombaton 8.30 és 10 óra között lezárják az autós forgalom elől a Temesvári sugárút Szív utca és Kossuth Lajos utca közötti szakaszát, míg 9 és 10 óra között a Kossuth Lajos utcának a Márton Áron és a Szív utca közötti szakaszát. Hangsúlyosan kérjük a gépjármű-tulajdonosokat, hogy hagyják szabadon a Temesvári sugárútnak a Decemberi forradalom utcától a Kossuth Lajos utcáig tartó szakaszán (a Raiffeisen Bank felőli oldalon), illetve a Kossuth Lajos utcának a Szabadság tértől a Márton Áron utcáig terjedő, menetirányú szakaszán levő parkolóhelyeket.
A rendezvény helyszínének könnyebb megközelítése érdekében a Csíki Trans jóvoltából autóbuszjáratok indulnak 10, 11 és 12 órakor Csíksomlyóra, majd 17, 18 és 18.30-kor vissza a városközpontba. A különjáratok a buszpályaudvar – Asirom – Csíki Játékszín – Mikó-vár – Testvériség sugárút – Nest – Márton Áron Főgimnázium – Csíksomlyó útvonalon közlekednek, a viseletben utazókat pedig ingyenesen szállítják.
