chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

TÍZ ÉV, EZER TÖRTÉNET, EGY KÖZÖSSÉG – 10. CSÍKSZEREDAI KÖNYVVÁSÁR

Img 20250424 Wa0023

Tíz éve, hogy városunk újra meg újra könyvek és emberek köré szerveződik. Szerző és olvasó, történet és élmény talál egymásra 2016 óta, akárcsak idén is május 8–11. között a 10. Csíkszeredai Könyvvásáron, az Erőss Zsolt Arénában. A könyvek és a találkozások ünnepére három helyszínen 73 programponttal, közel 120 meghívottal készülünk, és 30 standon 50 kiadó mutatja be az olvasóknak legfrissebb ajánlatát.

 

„Tíz év, ezer történet, egy közösség! E kijelentés minden eleme egyenként és összességében is érvényes az idei, jubileiumi könyvvásárra” – fogalmazott Korodi Attila polgármester az esemény tizedik kiadásának programját beharangozó sajtótájékoztatón. Mint mondta, az elmúlt évtized során nem csak könyveket mutattunk be, nemcsak írók köszöntötték a nagyérdeműt, hanem olyan közösségi élményt tapasztaltunk meg, ami az irodalom világából sugárzik, és az embereken keresztül személyesül meg. „Így mindig ünnep könyvvásárt szervezni!” – mutatott rá a polgármester.

Hajdu Áron, a Bookart Kiadó vezetője – aki a Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásárként debütáló első esemény létrejöttében is aktív szerepet vállalt – azt hangsúlyozta, hogy a Csíkszeredai Könyvvásár meghatározó, magas színvonalú esemény, megállja a helyét az erdélyi, de akár a magyarországi könyvvásárok palettáján is. „A meghívottak listáját nézve láthatjuk, hogy a magyar és az erdélyi irodalom krémjének egy szelete van jelen, olyan szerzőkkel is találkozhatnak a könyvolvasók, akik egyébként nehezebben elérhetők. Ezt értékelni kell!” – emelte ki az igazgató. 

A jubileumi programkavalkádból Sógor Enikő alpolgármester nyújtott ízelítőt. Rámutatott arra, hogy az esemény tizedik kiadásának kínálata túlszárnyalja az előző évekét. A négy nap alatt a megújult kialakítással jelentkező vásártérben, a Fodor Sándor teremben és a Szöcskedomb gyermekbirodalomban párhuzamosan zajlnak – nyitástól zárásig – a könyvbemutatók, pódiumbeszélgetések, a közönségtalálkozók, a zenés irodalmi estek, továbbá kiállítások, alternatív irodalomórák, gyermekkoncertek és interaktív foglalkozások is színesítik a programot.

A korábbi évek gyakorlatát követve kétszer nyitjuk meg a Csíkszeredai Könyvvásárt: a gyermekeket a József Attila-díjas Boldizsár Ildikó író meseterapeuta köszönti, a felnőtteket pedig Balla Zsófia szintén József Attila- és Babérkoszorú díjas költő, író, újságíró.

Mindig kiemelt figyelmet fordítunk a legfiatalabb korosztályra. Idén is számos programot kínálunk a koncertektől (Kiskalász zenekar, Mesehetes) a könyvbemutatókon át a papírszínházi előadásokig, meseolvasásig. De számos interaktív foglalkozás is szerepel a programban a Móra Kiadó, az Etnospot, a Csíki Székely Múzeum és a Kájoni János Megyei Könyvtár jóvoltából. Mindezek mellett rendhagyó biológiaórára és családi társasozásra is várjuk a gyermekeket.

A 10. Csíkszeredai Könyvvásáron hangsúlyos lesz az erdélyi és erdélyi származású szerzők jelenléte. A legelső, 2016-os könyves esemény után újra visszatér Tompa Andrea,  de ugyancsak visszatérő vendégünk lesz – a teljesség igénye nélkül – Bodor Ádám, Markó Béla, Tompa Gábor, Fekete Vince, Király László, Szabó Róbert Csaba. A látogatók találkozhatnak továbbá Balázs K. Attiláva és a 97 éves Dávid Gyulával is.

Helyi szerzőink közül többen (például Lövétei Lázár László, André Ferenc, Borsodi L. László és Oláh-Gál Elvira) legújabb köteteikkel készülnek a könyvünnepre. Nem hiányoznak majd az erdélyi alkotói műhelyek sem, mint a Helikon, a Székelyföld, és bemutatják az Erdélyi Szép Szó 2025-ös antológiát is.

Vendégeink lesznek ugyanakkor Schäffer Erzsébet, Kulka János, Cserna-Szabó András és Márton László is. A Petőfi Kulturális Ügynökség idén is szakmai partnerünk. Juhász Anna irodalmár pódiumműsoraiban, illetve Sanctum estjein olyan alkotókkal beszélget majd, mint Szederkényi Olga, Tóth Krisztina, Száraz Miklós György, Dresch Mihály, Lutter Imre, Jávori Ferenc „Fegya”, Mátyus Melinda, Hrutka Róbert, Kollár Klemencz László. Ugyancsak a PKÜ jóvoltából egy Radnóti-kiállítást is láthat a közönség az előtérben.

Azt a tényt, hogy a Csíkszeredai Könyvvásár kiemelt kultúrprogramként szerepel a Kárpát-medencében, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy megvalósításához jelentős mértékben hozzájárul a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), a MOL – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár programja és az RMDSZ.

A 10. Könyvvásár részletes programja elérhető a www.csikszeredaikonyvvasar.ro honlapon, illetve az egyes programpontokról bővebben is olvashatnak az érdeklődők az esemény Facebook-oldalán.

Találkozzunk a 10. Csíkszeredai Könyvvásáron!

 

Img 20250424 Wa0023