chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

RUNNING FESTIVAL CSÍKSZEREDA – A FUTÁS ÜNNEPE

Running

Meghaladja az ezerszázat azon szaladók száma, akik az immár harmadik kiadásához érkezett Running Festival során rajthoz állnak szeptember 15-én és 16-án Csíkszeredában és annak szűk vonzáskörzetében. A kétnapos rendezvénnyel profi és amatőr aszfalt- és terepfutókat, illetve családokat céloztak meg a szervezők.

 

A véglegesített adatok szerint Székelyföld legnépszerűbb futófesztiváljára idén 1.123 személy nevezett be. A különböző cégek által támogatott futamokon való részvétel az alábbiak szerint alakul: a Gyermelyi maratonnak 63 résztvevője lesz, az Amigo félmaratonnak 193, a benevezések alapján a Harvíz 5 km-s távot 116 személy, a Gerkon Elektro 10 kilométeres futamát 148 személy fogja teljesíteni. Összesen 41, négy tagú csapat nevezett be a Gordius Relay váltóra, ez 164 szaladót jelent, míg a pénteki Tusnad Night Trail esti futásnak 107 résztvevője lesz. A legnépszerűbbnek a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Harmopan családi futam bizonyult: szombaton délután 95 család áll rajthoz különböző korú gyermekekkel, hogy leszaladja a 2,5 kilométert Csíkszereda központjában.

A futófesztivál legidősebb versenyzője egy 1939-ben született 84 éves csíkszeredai futó. A fesztiválra résztvevők érkeznek az ország több mint húsz megyéjéből, valamint Magyarországról.

„2021-ben azzal a céllal indítottuk útra a Running Festival Csíkszeredát, hogy több legyen, mint egy egyszerű futóverseny. Egy olyan fesztivált álmodtunk meg, amely a futás ünnepe, amely nem a tempóról, nem az eredményekről szól, hanem arról, hogy minden résztvevő jól érezze magát. Ugyanakkor nem titkolt vágyunk volt minél több futót idevonzani az országból, de akár külföldről is, bízva abban, hogy így megismerik városunkat, és majd visszatérnek családjaikkal, barátokkal. A nevezések számát nézve úgy gondolom, sikerült az álmot valóra váltani: évről évre egyre többe regisztrálnak erre a csodálatos fesztiválra” – fogalmazott Korodi Attila polgármester.

A futófesztivál szeptember 15-én, pénteken az éjszakai terepfutással veszi kezdetét, ennek távja 7 km, és a csíksomlyói kegytemplomtól az 1033 méter magas Nagysomlyó-hegyére, a messzelátóhoz fognak kiszaladni a kötelező módon fejlámpával rendelkező versenyzők. Szombaton kerül sor a további futamokra, így a 42 km-s maratonra, a 21 km-s félmaratonra, a négy versenyzőből álló csapatok maratoni váltójára, valamint a 10, illetve az 5 km-s futamokra. A szombat délutáni utolsó futam a családoké.  

„Hatalmas öröm számomra, hogy a Running Festival Csíkszereda egyre népszerűbb a futók körében, ugyanakkor megtisztelő, hogy az amatőr szaladók mellett a profi sportolók is számon tartják. Nem csupán főszervezőként, hanem egykori sportolóként is örvendek a több mint ezer benevezőnek és remélem, hogy a kétnapos fesztivál meghozza a kedvét az idén távol maradóknak is. Közkívánatra idén egy 10 kilométeres futammal bővítettük a kínálatot, és jövőre is tervezünk újdonságokat bevezetni, egyaránt kielégítve gyermekek és felnőttek igényeit. Hálás vagyok, hogy a helyi vállalkozók idén is mellénk álltak, sőt újabbak csatlakoztak hozzánk, bizonyítva, hogy számukra is fontos az egészséges életmód mozgás általi népszerűsítése, a közösségi életérzés megerősítése. Remélem, a nézők számára is izgalmas élmény lesz a sportesemény” – fogalmazott Miklós Edit főszervező.

A fesztiválon minden rajthoz álló indulócsomagot kap, a maraton, a félmaraton és a maratoni váltó részvevői közül a legjobbaknak pénzjutalom jár. A maratoni futam esetében külön díjazzák a leigazolt, illetve az amatőr versenyzőket. A leigazolt versenyzők mezőnyében a maratoni táv első helyezettje 2000 lejt, a második 1500-at, a harmadik 1000 lejt kap. Szintén a maratoni futamban az amatőröknél a dobogós helyezésekért 1500, 1000 és 750 lej jár.

A félmaraton, illetve a maratoni váltó esetében az első helyezésért 1000, a másodikért 750, a harmadik helyezésért pedig 500 lej jár. A további futamokban a befutóérmek mellett a különböző korosztályok első három helyezettje ajándékcsomagban részesül és érmet kap.

A fesztivál ideje alatt szombaton teljes útlezárás lesz 10 és 13 óra között a Kossuth Lajos utcában, a Márton Áron utcában és a Szék útján. Ugyancsak szombaton, a családi futam idején, 16 óra és 16 óra 30 perc között teljes útlezárásra lehet számítani a következő útvonalon: Szabadság tér – Temesvári sugárút (promenád) – Majláth Gusztáv Károly tér – Petőfi Sándor utca – Vár tér – Nicolae Bălcescu utca – Központi park – Temesvári sugárút – Szabadság tér. Mindemellett a szaladók biztonsága érdekében bizonyos útvonalakon időszakos útlezárások lesznek. Köszönjük a gépkocsivezetők megértését, türelmét!

Érdekessége a fesztiválnak, hogy a maraton, a félmaraton és a maratoni váltó útvonalán helyi zenészek, zenekarok lelkesítik majd a szaladókat és a szurkolókat is, akiket minél nagyobb számban várnak a fesztivál szervezői.

A Running Festival szervezője Csíkszereda Városháza és a Siculus Cycling Club Sportklub Egyesület. További információkat találnak az esemény honlapján (www.runningfestival.ro), illetve keressék bizalommal Miklós Edit főszervezetőt a 0745 376428-as telefonszámon!

Running